Hordozzuk magunkkal. Büszkén, néha bizonytalanul, sokszor hajlott háttal, de visszük a hátunkon. Meghatározza a családi sorsunkat, a döntéseinket, örömünnepeinket és gyászainkat. Utat mutat szokásainkban és kulturális hagyományainkban, megnevettet értetlenségeinkben. Zsidóság és örökség összefonódott, elválaszthatatlan. 

​

Mit hozol magaddal a felmenőidtől? - kérdezzük, pedig tudjuk a választ. 

​

Mert szinte mind hozunk erőt és életben-maradást, hozzuk a megmagyarázhatatlan tudni akarást, hogy honnan jövünk és miért így csinálunk vagy úgy csinálunk dolgokat, hozzuk a félelmeket és a minden helyzetben nevetni tudás képességét.

​

Egy hosszú-hosszú láncba kapcsolódunk be zsidóként ami az örökség ígéretével indult az Örökkévalótól Ábrahám apánk felé. S talán ez az egyik legfontosabb örökségünk: a bizonyosság, hogy van egy ígértünk.

​

Ezért tesszük, amit teszünk, legyen az az örökkévalói feltételeknek közösségenként és családonként változó szoros vagy laza követése: a parancsolatok szigorú tartása vagy a maceszgombóc leves hagyománya, legyen ez Izrael földjének hazaként való értelmezése vagy a világért érzett óriási felelősség, mind onnan indul, hogy Ábrahám elindult, mert ígéretet kapott: az örökség ígéretét.

Sávuot, a Tóraadás ünnepe idén az örökségról szól. Hosszú nemzedékek teltek el a Szinai-hegy és a mesterséges intelligencia megjelenése között, többezer év választja el Ábrahámot és azt a 21. Századi kihívásokkal terhelt országot, amit örökbe kapott. 

​

De itt vagyunk. És a lánc él. S ez mindenképpen ünnepi.

​

Fritz Zsuzsa, Forrás Zsidó Tudástár koordinátor